Vis maior zenekar Multimédia - fotók, zenék, videók, egyebek Vendégkönyv Kapcsolat

A zenekar

 

 

A Vis Maior zenekar a XX. Század végén, egész pontosan a legvégén 1999-ben alakult a debreceni jogi Alma Materbe beszabadult fiatal hallgatók baráti társaságából. A cél elsősorban önmagunk szórakoztatása volt, hogy ismertebb előadók számait játszogattuk a próbateremnek titulált garázsban. Mivel ezt a tevékenységet a tagok nagyon élvezték, és bíztató jeleket kaptunk a garázs felett lakó szomszédoktól is elkezdődött a komoly munka. 2002-től folyamatossá váltak a koncertek, fellépések.

 

A zenekar a több éves fennállása alatt játszott szinte az összes kar gólyatáborában, visszajáró vendégei vagyunk a középiskolás (Kossuth Gimnázium, Tóth Árpád Gimnázium), egyetemi (Jog-és Államtudományi Kar, Műszaki Egyetem Budapest, Debreceni Építő Kar) báloknak, minden évben teltházas Lovardás bulikon szórakoztatjuk a közönséget. 2005-ben az együttes volt az Ifjúsági és Hírközlési Minisztérium hivatalos zenekara, amely keretei között Velencén, Sátoraljaújhelyen a minisztérium által szervezett programokon szolgáltattuk a muzsikát. A keleti országrész több falujában is megfordultunk falunap alkalmával, sőt az EU csatlakozását ünneplő Románia határtalálkozóján is mi voltunk, akiknek zenei aláfestésére bulizott a két szomszédos ország lakossága. A Debreceni Est 11-éves szülinapi partyjára a szervezők szintén a Vis Maior zenekart hívták meg buli felelősnek. Hosszú évek alatt eljutottunk oda, hogy a Debreceni Pulykanapokon a Kossuth téren felállított színpadon is lehetőségünk volt megmutatni mi fán is terem a Vis Maior érzés. Az elő zene újabb térhódításának és a kultúráltan, igényesen szórakozni vágyó közönség nagy örömére a formáció 2011-ban is a legszínesebb programot tudja nyújtani éppúgy falunapon, mint fesztiválon( Campus, Efott,), bálon, vagy sörsátras bulin, határon innen és túl( Románia, Szlovákia).


Voltunk már előzenekara az EDDÁnak, a Bikininek, játszottunk egy színpadon Jamie Winyóval, és a Kowa meg a Vegával. De sikerült zenei aláfestést szolgáltatni Fenyő Miki, Szandi és Komár László nevével fémjelzett buliban is.


A repertoárunk nagyon széles skálán mozog, ezért minden korosztály talál magának kedvére való számot, és ha egyszer a Vis Maior henger beindult ott csak jó buli kerekedik ki.


A zenekar tagjai testsúly szerint emelkedő sorrendben:

Kiss Virág- ének, vokál

Kövesdi Gábor- billentyű

Orvos György- ének, bass

Kozma Mátyás- dob

Dr. Kozma Dénes- gitár, vokál, beszéd

Dr. Szentpéteri Tamás- bass, gitár, vokál


Külön köszönet a zenekar régi és mai napig is tiszteletbeli tagjainak: Dr. Elek Tamás Mirkó, Dr. Tréki- Tóth Péter János, Dr. Finna Csaba, Dr. Belus Fruzsina, Tóth Lilla Lenke, Deli Márta, Hajdu Tímea, Szabó-Maák Zoltán, Kertész Pálma, Koi Gergő( Dagi), Kapitány Miklós


Végül természetesen a nélkülözhetetlen táncos lábú publikumnak.


Kontact: Dr. Kozma Dénes 20 521 44 79

Email: info@vismaiorzenar.hu

Hírek, történések a Vis maior háza táján

A Nagyváradi Erdély Online-on a Vis Maior - Magyar Diákszövetség

>>

BME - Közlek Kari karácsonyon

>>

Házi gazdazenészekként Tente szülinapján

>>

Vis maior közösségek
FOKK közösség